Szállásfoglalás























Partner szolgáltatások:

Quad, terepmotor


Partner szállások



A 4 lurkó apartman szállás, vendégház


Üdvözöljük a 4 lurkó apartmanban, szállásunkon, Hajdúszoboszlón.

Szeretettel várjuk pihenni, kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket hajdúszoboszlói apartmanjainkban.

Az apartmanház Hajdúszoboszló jól frekventált, de csendes részén, a hotel-ek közelében, illetve a szálloda sor végén található, csupán pár percre a sétálóutcától, vagyis a fürdő bejárataitól.

A 4 Lurkó szálláshelyen három teljesen önálló apartman az Alma, a Barack és a Cseresznye apartman található.

Loading

Az alma apartmanban egy két ágyas és egy 2+1 ágyas szoba, a Barack apartmanban egy két ágyas szoba, egy 2+1 ágyas nagy nappali, a Cseresznye apartmanban pedig egy szoba, 2 franciággyal található. Mindhárom apartman saját, teljesen felszerelt konyhával, fürdőszobával rendelkezik. Szobáinkban a műholdas tévécsatornák mellett vezetékes és vezetéknélküli (WIFI) Internet is elérhető.


Az autók számára parkolási lehetőség az udvarban, igény szerint fedett parkolót is tudunk biztosítani.

Az udvaron a gyerekeknek hinta, mászóka a nagyobbaknak pedig hintaágy és kerti sütő áll rendelkezésre, valamint a teraszon műanyag kerti bútor található.

Üdülési csekket elfogadunk


Térkép.
A szálláshely a Google Earth -ben.
(A link használatához szüksége lehet a Google Earth alkalmazásra)

A 4 lurkó apartman szállás, Hajdúszoboszló

Ha tetszett a szállás, és szeretne visszatérni, megjegyezni, tegye bookmark-ba (Könyvjelző):


Vagy ajánlja barátainak, ismerőseinek az IWIW/FaceBook/Google-on: Apartman szállás megosztása iwiw-en
Facebook Megosztás
Egyéni keresés

Isten hozta a 4 lurkó apartman szálláson, vendégházunkban a hotel-ek közvetlen közelében illetve a szálloda sor végén, Hajdúszoboszlón. A fürdő közeli szálláshely rövid bemutatása, ismertetője. Állandó akciók. Az apartmanok felszereltsége.
Read short and funny jokes !
pacquiao vs marquez tickets
Liability insurance
Khongwir Trading Services
used cars
Schnäppchenjäger