Furcsa dolgok történhetnek az emberrel, ha néha kimozdul otthonról. Aki állandóan a szobában ücsörög, az legfeljebb virtuális tapasztalatokat, ismeretségeket képes kötni, pedig a valóságban sokkal klasszabb lehetőségek rejlenek, mint azt a sok szobapenész gondolná. Nem arra célzok, hogy feltétlenül körbe kell utazni a világot mindenáron, az csak keveseknek adatik meg, de még országhatáron belül is találni olyan helyeket, amikért érdemes útra kelni. Szállást találni sem mondanám, hogy lehetetlen, egy csomó panzió és vendégház várja a betérőket, és a legtöbbjüket már online is fel lehet keresni, lehet foglalni. Na, pont egy ilyen vidéki, de elég jól menő vendégházban kaptam ízelítőt abból, milyen is a magyar valóság, és miért jöttek létre az addiktológiai rehabilitációs intézetek.

A kiszámíthatatlanság jellemzője az életnek, én sem gondoltam volna, hogy a szállásadóval együtt kesergünk majd az alkoholizmuson, és azon, hogy mennyire tönkre tudja tenni az embert. A kis szálloda alapból nem szolgálna éppen átmeneti szállásként a vendégeken kívül senkinek, viszont a tulaj édesapját kirakták az otthonból, mert folyamatosan ivott, és néha agresszív volt a többi bentlakóval. Azóta a szálloda egyik félreesőbb szobájában lakik, de az ipse elmondása szerint nagyon nehéz vele. Folyamatos felügyeletre van szükség, és még így is elő-elő fordult már, hogy baj történt. Én elmeséltem neki, hogy az apukám szintén az ital miatt veszett oda, mert képtelen volt feldolgozni, hogy kirúgták, és 50 fölött már nem kellett sehová. A májzsugor alattomos betegség, főleg akkor, ha az elszenvedője titkolja, hogy baja lenne. Éppen ezért ért engem is sokként, amikor a halála után a vizsgálatok rámutattak az állapotára. Tudtam, hogy ivott, na de azért ennyit? A lényeg, hogy a szálló tulajával elég jól megértettük egymást, és abban is közös volt a véleményünk, hogy az addiktológiai rehabilitációs intézetek nem kecsegtetnek sok reménnyel, pláne amiatt, hogy elavult módszereket alkalmaznak.

Távozásom előtt elérhetőséget cseréltünk a szállodással, hátha tudunk még egymásnak tanácsokat adni a jövőben. Sosem tudni, hogy mikor jön jól egy jó kapcsolat, akár még az is szóba jöhet, hogy ha újra arrafelé vetődöm, akkor lesz kit megkeresne szállásügyben, mert egyébként igen elégedett voltam. Igazából akkor még fogalmam se volt róla, hogy nem sokkal később olyan információba, lehetőségbe botlom, ami talán az én apámon is segíthetett volna, de az övén valószínűleg fog is tudni. Már nem tudom, minek a kapcsán, de a munkahelyemen kerültek szóba az addiktológiai rehabilitációs intézetek, és az egyik munkatársam mesélte, hogy neki valamelyik családtagját egy nagyon szuper magánklinikán kezelték ki, elképesztően rövid idő alatt. A legtöbb fejben az a kép él, hogy egy-egy ilyen kúra vagy kezelés akár fél évig is eltarthat, ami a régi, ósdi módszerekkel valóban így van, azonban ez az intézmény merőben más irányból közelít. Haladéktalanul el is küldtem az elérhetőséget a szállodásnak, és őszintén remélem, hogy még lehet az apukáján segíteni. Majd valamikor írok neki egy levelet és megérdeklődöm, ha magától nem jelez…