Nagy balhé volt az előző szülinapomon. Nekem ez amúgy is nehéz terep, nagyon nehezen viselem az öregedésemet, főleg így 30 felé, de azt még rosszabbul, ha nem azt kapom, amire vágyom. Nem fontos az ajándék, nem tartok igényt rá, hogy mindenképpen kapjak valamit, de ha kapok, akkor az olyan legyen, amit igazán szeretnék.

A legutolsó szülinapomon ez nem igazán sikerült a páromnak, pedig nagyon komoly felkészítést kapott elötte, csak ő ezt nem vette észre. Mivel nagyon jól tudom, hogy mennyire rosszul tolerálom a nem jól kiválasztott ajándékokat, így mindig, mikor közeledik egy ajándékozós ünnep, már jó előre elkezdem beadagolni, hogy kitől mit szeretnék kapni. Tőle például idén ékszereket szerettem volna. Rátaláltam egy szuper ékszershopra a neten, és hónapokkal a szülinapom előtt elkezdtem neki mutogatni, hogy melyik tetszik nekem. Na, persze annyira nem voltam direkt, és nem mondtam ki konkrétan, hogy „ezt a fülbevalót vedd meg nekem a születésnapomra”, de azt gondoltam, hogy ha századszor kell megnéznie ugyan azt a fülbevalót, akkor abból talán leesik neki, hogy mit vegyen nekem. Nem esett. Én tudtam, hogy a férfiak felfogása lassú, vagy is lassabb, mint a nőké, na de ennyivel? Mert, hogy az történt, hogy ő önállósította magát és kibérelt egy apartman házat, hogy oda menjünk el, és töltsünk ott el egy romantikus hétvégét. Ez volt az ajándékom. Nem akarok egy hálátlan dögnek tűnni, és nagyon szuper ötlet lett volna alapvetően, de nem az, amit én szerettem volna, és az baj. Sajnálom nagyon, de ilyen a természetem, és nem tudok örömet színlelni, ha nem azt kapom, amire vágyom. Tudom, hogy túl őszinte vagyok, tudom azt is, hogy nem így kellene, és hogy sokkal lazábban kell felfogni a dolgokat, nekem nem megy. Az egész hétvége annak jegyében telt el, hogy azon duzzogtam, hogy nem kaptam meg a fülbevalót. És én nagyon tudok duzzogni. Nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem úgy, hogy azt minden közelemben tartózkodó érzékeli. Az is, aki nem ismer. Így nem csak, hogy nem kaptam meg, amit szeretnék, de még azt is tönkre tettem, amit kaptam helyette. Kicsit össze kell szednem magam és változtatnom kell a viselkedésemen. Már anyám is megmondta, hogy ha ez így marad, akkor soha nem fog tudni senki elviselni, mert azt is nagyon megbántom, sőt azt bántom meg a legjobban, akit a legjobban szeretek. És nem hiszi el senki nekem, hogy szeretem, ha sírok 3 napig azért, mert vett nekem egy romantikus hétvégét a szülinapomra.

Az egyetlen megoldás, ha nagy önkontrolt gyakorolok, és megpróbálom levetkőzni ezt a rossz viselkedési mintát. Hogy sikerülni fog-e valaha, azt nem tudom, de nagyon bízom benne. Addig is, arra jutottam, hogy jó terápiás megoldás lehet, ha amire vágyom, azt megveszem inkább mihamarabb magamnak.