A férjemmel egy romantikus hétvégét terveztünk egy vidéki kis hotelben, és mindketten nagyon vártuk már a jól megérdemelt pihenést. Húzós hetek álltak mögöttünk és úgy éreztük, ránk fér a közösen eltöltött, minőségi idő. A Balaton partra utaztunk, nagyon szeretjük ezt a környéket a csodálatos táj, a látnivalók, és az élővilág miatt. Csakhogy a hétvége nem teljesen úgy sikerült, ahogy terveztük. Mint kiderült, édesanyáméknál Pesten csőtörés történt, és sürgős segítségre volt szükségük. Nagyon megijedtem, amikor megkaptam a telefont tőle. Épp a hotel teraszán voltunk, így sokan hallották a kétségbeesett telefonbeszélgetést. Amikor azonban letettem a telefont, csoda történt. Egy fiatal pár lépett oda hozzám, ők ajánlották a vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles oldalt.

Gyors és alapos segítséget kapott édesanyám a profi vízszerelőktől

Elmondásuk szerint ha nagy baj van, a szakemberek Budapesten és Pest megyében akár 1 óra alatt is ott teremnek a helyszínen! Hálás voltam a fiatal párnak, mivel azonban nem hallottam korábban erről az oldalról, eleinte bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban. Biztosan megfelelőek a szakemberek? Mégiscsak idős anyukám van, és most egyedül kell szembenéznie ezzel a problémával. Nem fogják átverni vagy lehúzni? De a pár csak legyintett. Megnyugtattak, hogy ők is mindig ehhez a csapathoz fordulnak ha baj van, és nagyon segítőkészek, nem lesz gond. A cég ugyanis több, mint 30 éves szakértelemmel rendelkezik, és ez bizony a munkavégzésen is meglátszik. Nem véletlen, hogy a honlapon is annyi fajta tevékenységet megadtak, amiben tudnak segíteni. Ez ugyanis nem humbug, tényleg ennyi féle témakörben lehet kérni a segítségüket! Így egy kicsit megnyugodtam, és elkezdtem tárcsázni.

A vonal végén egy nagyon kedves hang szólított meg, aki türelmesen végighallgatta a problémámat és alaposan kikérdezett. Elmondtam, mi történt édesanyáméknál otthon, majd megadtam anyukám címét és elérhetőségét. Egy órába se telt, és anyu már hívott is, hogy megérkeztek a szakemberek! Amikor vége lett a munkavégzésnek, örömmel számolt be róla, milyen nagyszerű munkát végeztek.

Ennek nagyon megörültem, ezért a vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles oldalon kicsit jobban utána olvastam a társaságnak, hátha egyszer nekünk lesz rá szükségünk. Nos, meg kell hagyni, tényleg mindenhez értenek! A csőtörésen túl vállalnak csaptelep szerelést vagy éppen átalakítást, WC javítást vagy éppen cserét, kádak javítását, bojler szerelését, sőt! Még akár vízvezeték szereléssel és csatornázással kapcsolatos problémák esetén is lehet őket keresni. Egyúttal lefolyótisztítást vagy éppen fagycsap cserét is vállalnak. Ha pedig duguláselhárítással, vagy gáz- illetve fűtésszereléssel kapcsolatos problémánk lenne, akkor is kereshetjük a céged a honlapon megadott telefonszámon. A csapat ugyanis komplex problémák megoldására szakosodott, így ebben is tudnak segíteni. Mi biztosan őket fogjuk kihívni a jövőben is, ha problémánk akad. Közületek hányan ismeritek már a vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles csapatát?