Nagyon szeretem a Balatont és a környező településeket, mert rengeteg gyönyörű gyerekkori emléket idéz. A gyerekkorom után pedig Siófok is egy eléggé meghatározó helyszín volt a 18-20 éves korszakunk buliélményeiben, valamint több kisebb város vagy falu is őriz emlékeket nyári táborozásainkról vagy házibulikról a szüleink nyaralóiban. A negyedévszázados születésnapomat éppen ezért gondoltam, hogy jó ötlet lenne valahol a Balaton környékén megünnepelni. Az a szerencsénk, hogy amikor nyaralni megyünk a Balcsira, nem kell szállást foglalni, mert nekünk például Balatonfüreden van nyaralónk, az egyik barátnőmnek Siófokon, egy másiknak Balatonkenesén. Azonban ha más helyszínre szeretnénk utazni több napra, oda nyilván kell foglalnunk szállást. Ilyen volt például, amikor Keszthelyre utaztunk. Ott egy nagyon aranyos panzióban töltöttünk el két éjszakát, nappal pedig bejártuk a csodálatos várost és a környékét.
Júliusban van a szülinapom, így minden adott egy hangulatos kis kerti partihoz vagy bármilyen szabadtéri programhoz. Ezt minden évben ki is használom, rendszerint bográcsozunk, medencézünk vagy grillezünk, de voltunk már kalandparkban és vadasparkban is. Idén már jóval előre elkezdtem tervezni a programot, hogy megtalálhassam a lehető legjobb helyszínt a 25. szülinapi bulimra. Április volt, amikor egy unalmas órámban (épp egy dolgozatra “tanultam” az ágyamon fekve, a plafont bámulva) beugrott, hogy mi lenne, ha elmennénk vitorlázni a Balatonra a barátaimmal és a családommal. Gyerekkoromban egyszer elvittek vitorlázni a szüleim egy házaspár barátjukkal, akik közül a férfinek volt engedélye vitorlást vezetni. Nagyon jó volt, de később anyagi gondjaik lettek és el kellett adni a vitorlás hajót.
Most felidéződtek bennem ezek az emlékek és fel is csaptam a laptopomat, hogy utánanézzek, hol lehet vitorlást bérelni kapitánnyal együtt. Így találtam meg a keresőben a BalatonPro nevű céget, akiknél lehetséges a vitorlás bérlés Balaton környéki településekről indulva. Rengetegféle programot szerveznek, ahogy olvastam a honlapjukon: céges rendezvényeket, konferenciákat, céges csapatépítő tréningeket, szülinapi bulikat, lánybúcsút, legénybúcsút és egyéb partikat, amiket az ember csak el tud képzelni. Ez egy komplex szolgáltatásokat nyújtó cég, amely siófoki központtal rendelkezik, de Balatonfüreden és Alsóörsön, valamint a déli parton több kikötőben is elérhetőek a hajóik. Pár órás vitorlás kirándulástól elkezdve akár egy hétre is lehet bérelni náluk hajót, melyek többsége a siófoki Stefánia kikötőben található, de persze egyéb helyszíneken is lehetővé teszik a vitorlás bérlést Balatonon.
Megláttam az oldalon, hogy szezonnyitó akció keretein belül minden április 31-ig leadott foglalás esetén 15% kedvezménnyel vehetjük igénybe a vitorlás bérlést Balatonon. Nagyon megörültem ennek, mivel még pont időben voltam. Ez az akció ugyanis nem csak az áprilisra lefoglalt programokra vonatkozik, hanem az egész szezonra. A vitorlások 6-8-10 fő befogadására alkalmasak, vannak, amelyek 4-7 kialakított alvóhellyel is rendelkeznek, így családi és baráti társaságoknak is kiváló. A hajók mindegyike minden komforttal (WC-vel, hűtővel, tűzhellyel, hangtechnikával és LCD TV-vel) felszerelt, így semmiben nem kell a kirándulás alatt hiányt szenvednünk. Ezen az oldalon olvastam egy nagyon érdekes, innovatív lehetőségről: a hajókat egy-egy éjszakára a vitorlás kibérlése nélkül is igénybe lehet venni szállás gyanánt. Ez sokkal izgalmasabb élmény, mintha egy szállodában laknánk.
Megtaláltam a szülinapi buli opcióját. Két csomag foglalására van lehetőség, amik tulajdonképpen ugyanazokat a szolgáltatásokat tartalmazzák, csak az időtartamuk különbözik: a fél napos szülinapi buli és az egész napos szülinapi buli csomag. Mindkettő tartalmaz egy exkluzív bulit a Balaton közepén, egy ajándék pezsgőt, frissítő alkoholos és mentes italokat, strandeszközöket és egy szülinapi tortát. Mindenképpen az egész napos bulit akartam lefoglalni, mert így még jobban ki tudunk kapcsolódni. Nem is haboztam sokáig, felhívtam a céget a megadott telefonszámon és megérdeklődtem még pár részletet. Ezek után le is foglaltam az egész napos szülinapi buli csomagot 10 fő részére, pontosan a születésem napjára. Alig győztem kivárni, a barátaim is teljesen be voltak zsongva, hogy milyen jó lesz. És valóban egy felejthetetlen élmény kerekedett ki belőle.