ipad érintőüveg csereRitka lehetőség, de az én osztályomnak megadatott, hogy elvigyem őket egy egész hetes kirándulásra az ország egyik eldugott területére, amelyet lehet, hogy többen nem is fognak tudni megnézni. Sokáig terveztem, és egyben szerveztem is az utat, mert azt szerettem volna, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, és, hogy egy életre szóló élmény legyen. Arra is gondoltam, hogy készülök néhány ismeretterjesztő előadással, de nem úgy, mintha egy tanóra lenne, hanem útközben, ahol meg-megállunk ott amolyan idegenvezetés jelleggel tartanék nekik egy kis fejtágítást. Erre a célra tökéletesen alkalmasnak találtam az Ipadem, mint segítség a jegyzeteimhez, és abban bele se gondoltam, hogy mi lenne anélkül. Sajnos megtörtént az a baj, amire sose számítunk, mégpedig az, hogy az egyik pihenőhelynél, amikor szálltam le a buszról, kiesett a kezemből és a földön landolt. Hallottam, ahogy az osztály kuncog, amiért ilyen béna osztályfőnökük van, de én inkább csak szégyenkeztem, és hirtelen belém nyilallt, hogy most akkor nincs meg a mentőöv a kis előadásaimhoz.

Az egyik tanítványom megvizsgálta, hogy tud-e vele valamit kezdeni, de sajnos az volt a diagnózis, hogy ezt csak a szervizben fogják tudni megjavítani, és egyúttal ajánlott is egyet, mert nemrég az édesapja hasonlóan járt. A telefonkijelzo.hu csapatát ajánlotta, akik foglalkoznak több okostelefon javításával, alkatrészeik cseréjével, és kifejezetten jók Ipad érintőüveg cserében is. Kifejezetten gyorsak – mondta a tanítványom -, ugyanis az apukájának már fél óra alatt megjavították, miután bevitte. Ez igazán gyors – gondoltam, ezért felírtam a cég nevét, és megkértem a tanítványom, hogy még meséljen róluk, például, hogy hol van az üzletük. Nem a belvárosban van, úgyhogy oda, nekem egy kicsit bonyolult lesz kijutni, viszont megtudtam, hogy van egy ún. telefon futár szolgáltatásuk, ami annyit tesz, hogy eljönnek a hibás telefonért, aztán megjavítva visszahozzák, én pedig akár átutalással is intézhetem a pénzügyeket úgy, hogy ki se kell mozdulnom otthonról. Ez igazán jól hangzott, és tetszett a megoldás egyszerűsége, viszont akkor azt még mindig nem tudtam, hogy hogyan oldom meg az idegenvezetési problémáimat.

Természetesen jött egy szuper ötlet, mégpedig az, hogy kiadom feladatnak, hogy az osztályban alakuljanak kis létszámú csapatok, és mindenki kap egy adott témát, illetve helyszínt, amelyekről egy-két mondatot össze kell gyűjteniük. Amúgy is mindenkinek van már okostelefonja, és mobilnetje, így nem hiszem, hogy ez olyan nagy kihívás lenne számukra.  Innentől kezdve én jóformán már hátra is dőlhettem, mert egymásnak tartottak beszámolókat, és nagyon ügyesek voltak. A vendégházban pedig, ahol megszálltunk, még rövid műsorral is készült több csapat, amelyet eleinte szóban, később pedig apró ajándékokkal jutalmaztam.

Miután hazatértünk a kirándulásról, másnap fel is kerestem a telefonkijelzo.hu szervizét, mert telefonon megérdeklődtem, hogy van-e abból a típusból, amire nekem szükségem van. Mondták, hogy van, mert ebből mindig többet rendelnek, ugyanis viszonylag törékenynek számít, főleg a nagy felület miatt. Ekkor már bátran megrendeltem a futár szolgálatot is, hogy hozzák-vigyék az Ipadet, ugyanis nekem számtalan adminisztrációs feladatom volt az iskolában, az évvégi lezárásokról, és tanári értekezletekről nem is beszélve. Arra – ezek mellett – mér végképp nem volt időm, hogy még el is megyek a város másik végébe, hiszen így is az agglomerációból ingázom be nap, mint nap. Egyébként csak két napot kellett várnom, és már hívtak is, hogy elkészült, és, hogy mikor szállíthatják, így teljesen pozitív tapasztalattal zárom az ügyet.