Nem tudom, én vagyok-e az egyetlen, akinek van hasonló élménye a gyerekkorából, de én határozottan emlékszem arra, hogy sokszor hiába mentünk a legjobb helyekre nyaralni a családdal, egyszerűen képtelen voltam igazán jól érezni magam, és mindig azon járt az eszem, hogy tök jó, hogy most itt vagyunk (például valamelyik szép kis spanyol városkában), de nincs itt a nyolcszázadik kedvenc plüssállatom, és így csak rá tudok gondolni, hogy miért nem hoztam el magammal; vagy kicsit idősebb fejjel, kamaszként meg leginkább a számítógépem körül forgott az agyam, és már borzalmasan hiányzott az, hogy játszhassak a kedvenc lövöldözős játékaimmal (az első Medal of Honor, vagy a Grand Theft Auto 3, istenem, micsoda fantasztikus játékok is voltak azok… !); vagy hogy még későbbi időket mondjak, természetesen eljött az az időszak is, amikor pedig konkrétan semmi másra nem tudtam gondolni, mint a csajokra, és hát ez sem könnyítette meg azt, hogy lélekben valóban ott legyek a nyaraláson a családommal. És hogy miért is hoztam fel most nektek ezt a kis eszmefuttatást? Nos, csak azért, mert nem olyan rég hasonló érzésem volt egy üdülés kapcsán, de a mostani ok, ami elterelte a figyelmemet, sokkal prózaibb volt, mint a korábbiak.

A lényeg az, hogy elmentem a barátnőmmel, Edittel egy nagyon házias, jó hangulatú szállásra Hajdúszoboszlóra. Nagyon vártuk már, készülődtünk, mert rég nem sikerült már ketten kiruccannunk valahova, távol a város zajától. Az első nap még abszolút rendben ment, túráztunk egy kicsit, várost néztünk, ilyesmik. Este azonban, ahogy lefekvéshez készültünk, Edit azt mondta, talált egy nagyon érdekesnek tűnő honlapot. Annyira belefeledkezett az olvasásába, hogy egy idő után már én is kíváncsi lettem, mi ez az oldal. Annyit mondott csak nekem, hogy a furdoszobaotletek.hu, de aztán már nem is foglalkozott velem tovább, elmélyülten olvasta tovább a szöveget.

Mivel észleltem, hogy jelen állapotban teljesen esélytelen, hogy a barátnőmmel bármilyen jellegű kommunikációba is kezdjek, jobb híján én is bekapcsoltam a laptopomat (hát igen, ha gyerekkoromban lett volna egy hordozható gépem, tudtam volna játszani a Medal of Honorral…), és rákerestem az Edit által említett oldalra. Láttam, hogy fürdőszoba csempe ötletek témájában például egészen kiváló cikkek jelentek meg a weboldalon. Kifejezetten érdekesnek tűnt, ahogy végigvezetett engem a különböző színek, formák, alakzatok előnyein, hátrányain, a méretezésen, vagy a padlólap lerakásán. Furcsa módon, egy idő után azt vettem észre, hogy körülöttem is megállt a világ. Szótlanul aludtunk el végül mindketten, különböző fürdőszoba csempe ötleteken gondolkozva.

A második nap pedig lényegében csak ebből állt. Mindketten bújtuk a Fürdőszoba Ötletek honlapját, hogy kitaláljuk, hogyan is újítsuk fel rendesen a fürdőszobánkat, ha hazaértünk. Lelkesen ecseteltük egymásnak az ötleteinket, és őrülten fellelkesedtünk a témán. Nem mondom, mindig jó Edittel lenni, de a ezek a beszélgetések olyan izgalommal töltöttek el mindkettőnket, amilyenben még ritkán volt részünk!

Végül harmadik (utolsó) nap nem bírtuk tovább egyszerűen, és még onnan, a szállásról megkerestük a Fürdőszoba Ötletek-et. Árajánlatot kértünk, és felvázoltuk, milyen fürdőszobára is gondoltunk pontosan – kezdve a fürdőkáddal, a burkolaton át, a vécéig, és természetesen a csempékről sem feledkeztünk meg. Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztünk Budapestre, már el is kezdtük a munkálatokat, melynek végeredménye egy észveszejtően szép fürdőszoba lett, ami tökéletesen a mi ízlésünket tükrözte, a Fürdőszoba Ötletek segítségével.

Ezek után tényleg nem tudom, hova tegyem a hajdúszoboszlói kirándulásunkat Edittel. Egyrészről való igaz, hogy abszolút máshogy töltöttük az időt, mint ahogyan előtte megterveztük, és túl sok friss levegőt nem szippantottunk az utolsó két napban… De az is igaz, hogy ilyen boldogok és inspiráltak is nagyon ritkán voltunk Edittel, mint ezekben a napokban. Most lehet, hogy nevetni fogtok, kedves olvasók, de én őszintén úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk ennél nagyobb újító löketet nem is kaphatott volna, mint az, hogy ketten, elvonulva a világtól, majdnem három napon keresztül egy vendégház szobájába bezárkózva két laptoppal mindenféle fürdőszoba terveken törtük együtt a fejünket – majd hazatérve, ezeket meg is valósítottuk. Gondolhatunk bármit is, az biztos, hogy egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak! No meg egy tökéletesen felszerelt fürdőszobával…