Már kezdetben is az volt a terv, hogy amikor megépül a panziónk kizárólag megújuló energiaforrások lássák el árammal. Csakhogy a helyszíni felmérés és a tervezés szakaszában kiderült, hogy bizonyos tényezők nem teszik lehetővé, hogy a tetőre napelemeket telepítsünk. A telek fekvése és a környező épületek árnyékolása miatt nem volt olyan tetőn lévő hely, ahol ideális lett volna egy napelem. Így számunkra csak a földre rakható panelek jöhettek szóba. A panzióhoz nagy földterület tartozik, amivel kezdetben nem tudtuk, hogy mit kezdjünk majd. Felvetődött, hogy gyümölcsfákkal ültetjük be, de azzal sokat kellett volna foglalkozni: ültetés után még a locsolásra odafigyelni, arról nem is beszélve, hogy a szüretelés mekkora munka lenne egy ekkora területen. Azután a gyümölcs eladása és feldolgozása is mind ránk maradt munka lenne. Ezért ezt az ötletet hamar elvetettük és maradt egy egészen új és izgalmas dolog.

A napelem park

Kitaláltuk, hogy a gyümölcsfákat napelemekkel helyettesítjük. Több szüret, kevesebb munka. Hol lehet ebben hiba? A legtöbb barátunk válasza az volt, hogy természetesen ott, hogy a napelem parkból nem lehet pálinkát főni, de ezen a problémán hamar túl tudtuk tenni magunkat szerencsére.

napelem park építési engedély
a panziónk látványterve

A napelem park építési engedély köteles. Ezt tudtuk korábban is, nem ért minket meglepetésként, de arra azért nem számítottunk, hogy ennyire hosszadalmas és sok energiát igénylő folyamat lesz. Kijöttek a kivitelezők felmérni ezt a terepet is. Ugyanazok, akik megállapították, hogy a tetőnk alkalmatlan lesz a napelemesítésre. Itt is már majdnem ott tartottunk, hogy nem alkalmas a terület (itt már kerülgetett az agyvérzés – nekem soha nem lesz már napelemem?), de végül találtak egy megoldást.

Jelenleg tart a napelem parkunk építési engedélyének felülbírálata, de nem tudom már hogy hányadik alkalommal bírálják felül újra és újra. Kezd kissé fárasztó lenni a dolog. Én tényleg nagyon elkötelezett híve vagyok a megújuló energiaforrásoknak, de a közelben nincsen folyóvíz és a szélerőmű zavarná a szomszédokat arról nem is beszélve, hogy nem vagyunk a széliránynak megfelelő ponton. Ha most kiderül, hogy nem lehet a panzióm napenergiával ellátott, nagyon elkeserednék. És nem csak a szomorúságom a gond, hanem az elveim. Éve óta azt szajkózom, hogy nekem ez mennyire fontos, így kínos is lenne, ha nem valósulna meg. Szóval mindenki szurkoljon velem, hogy az álmom valóra válhasson. Ezzel a parkkal az egész panzió minden áramszükségletét el tudnám látni, de mivel azon felül is termelhetne áramot, eladnám a szolgáltatónak és némi plusz bevételhez is juthatnék amellett, hogy a környezetnek is kedvezek. Egyszerűen ez az álmom.

A további fejleményekkel még majd jelentkezem, addig is izgulhat velem mindenki.

Sziasztok!