A belföldi turizmus szerencsére kezd újra magára találni. Sajnos a pandémia idején sokan kényszerültek a bezárásra és az élet teljesen más területén kellett, hogy helytálljanak. Sokan átvészelték valahogy ezt a nehéz időszakot. Aki megtehette, most kezdi újra jól érezni magát a hazai vendéglátásban, turizmusban. Az embereken is meglátszott, hogy egyre többen döntöttek úgy, hogy itthon töltik nyári szabadságukat, pedig megtehették volna, hogy külföldre utaznak. Ez afféle szolidaritás véleményem szerint, ami bizonyítja, hogy a nehéz helyzetben csak összetartanak az emberek.

Sokan pedig most, miután nagyjából helyrejöttek, kezdenek újabb és újabb fejlesztésekbe. Mint a mi kis családi vállalkozásunk is. Elhatároztuk, hogy a vendégházba beszerzünk egy nagyon jó kis kávéfőzőt és anyagi lehetőségeinkhez mérten felújítjuk a konyhát.

Az rdealer volt az a hely, ahol mindent megtaláltunk, amire csak szükségünk lehet a konyhában. Mivel nincs nagy konyhánk, így beértük valóban az alapvető és kiváló minőségű dolgokkal. Melyeket szintén megtaláltunk az rdealer-nél. Hogy mi mindenre is gondolok?

Vannak itt például csomagolástechnikai eszközök és berendezések, mint amilyen például a vákuumozó gép, ehhez pedig a szükséges vákuumtasakok, melyek főzhetők és igazán különleges végeredményt könyvelhet el az, aki az ételben tudja tartani az ízeket az elkészítés közben is. Az előkészítő gépeket is alaposan átnéztük és nagyon sokfélét találtunk ebben a kategóriában is. Így vannak például mindenféle szeletelő és aprító gépek, melyeknek szerintem igazán nagy hasznát lehet venni egy nagyobb konyhában. Rozsdamentes acélból készülnek, igazán szép és hasznos berendezések ezek. Vannak külön hússzeletelők és kolbásztöltők is például. Ezen kívül az rdealer kínálatában fagylaltgépeket is találunk, de ugyanígy van itt minden más is, ami például a fagylaltkészítéshez szükséges eszköz valamint berendezés. A hűtés és fagyasztás berendezéseit is megtaláljuk, melyek szintén fontos szerepet játszanak egy konyha életében. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi mindenfélét kell hűtenünk. Az élelmiszer biztonságot nem lehet elégszer hangsúlyozni, sokszor valóban csak apróságokon múlik a baj.

A hűtők és fagyasztók mellett italkészítőket is találunk az rdealer kínálatában. És itt el is érkeztünk a kávéfőzőkhöz, melyek között szintén profi berendezéseket találhatunk. Így például kétkaros kávégépet, ami felső kategóriás gép, rozsdamentes acélból és nagy teljesítménnyel. Szerintem egy bizonyos főzési mennyiség után mindenképp érdemes beruházni egy ilyenbe, mert hiába van jó kávéfőzőnk, ha azt otthoni használatra találták ki, nem szabad túlterhelni, mert azzal csak károkat okozunk benne.

rdealer

Szerencsére nálunk is eljött az idő, amikor már nagyon sok kávé fogyott, így ideje volt beruházni egy kávégépbe, ami esetünkben egy profi, kétkaros berendezés volt. Az italkészítők között egyébként citrusprés is van, szerintem ez is igen hasznos tud lenni a konyhában, mint ahogy a jégdaráló, zúzott jégkészítő is, különösen a nyári időszakban. Nincs is egészségesebb és finomabb, mint a frissen préselt gyümölcslé jéggel. Természetes, hozzáadott cukortól mentes és valóban felfrissíti az embert.

Az rdealer kínálatában citrusfacsaróból is többfélét találunk, csakúgy, mint kávéfőzőből. De vannak itt egyéb gyümölcsprések is, és ha kedvünk tartja, akkor még egy frappé készítő berendezést is vásárolhatunk, ezzel igazán le fogjuk venni a vendégeket a lábukról. Aki pedig szereti valamelyest automatizálni a kiszolgálást, annak a hidegital adagoló is nagy segítségére lesz.

Visszatérve a kávéhoz, kávédarálót is találunk az rdealer kínálatában. Mi mindent meg tudtunk itt venni, amire valóban szükségünk volt és biztosak lehetünk abban, hogy ezek hosszú éveken át kiszolgálnak majd bennünket. Ezért is éri meg az rdealer-nél vásárolni.