Nemrég úgy döntöttünk néhány baráttal, hogy együtt eltöltünk pár napot az egyik hotelben. Mivel a gyerekek is jöttek velünk, egy kicsit izgultam. Ilyenkor mindig kicsit nehezebb a helyzet: ami nekik szórakoztató, attól a felnőttek legtöbbször a falra másznak. Ami nekünk, „nagyoknak” tetszik, azt pedig a kicsik ki nem állhatják. Már előre aggódtam, hogy így csoportosan nagyon nehéz lesz elfoglalni magunkat.

Az aggodalmam akkor oszlott szét, amikor megláttam, hogy a hotelben egy hatalmas játszószba is helyet kapott. Nem olyan kis gyermekmegőrző, néhány kidobált színes ceruzával, mint más hotelben, hanem egy egészen komoly szoba: társasokkal, plüssökkel, mini konyhával és az egészen a korona: interaktív játékok garmada!

A gyerekeknek a mini nyaralás alatt szinte színét sem láttuk, teljesen bevették magukat a játékrengetegbe. Mindent kipróbálhattak, amire tthon nem lenne keret, vagy egyszerűen csak nem vásárolnánk meg, mert egy-két hét alatt már nem lenne érdekes.

Ez a dolog adott egy jó ötletet nekem! Elkértem a szálloda tulajdonosától az online játékbolt címét, ahonnan ezeket a játékokat vásárolták. Minőségi hely, jó raktárkészlettel dolgozik, ráadásul a szállítás is ingyenes 20 ezer forint vásárlás felett… Össze fogok állni néhány szülővel és közösen rendelünk innen játékokat. Berendezünk valamelyikünknél egy kis játszószobát, de haza is lehet majd vinni minden darabot  egy időre… A drága játékokat így kiélvezhetik a kicsit, de nem kell semmit megvenni, ha nincsen rá keret.

Szerintem a szállodáknak is több ilyen jó ötletre lenne szükségük. A ilyesmi minden szülő dolgát megkönnyíti majd!