Éppen a vonaton utaztam, amikor megvásároltam az új testvér babakocsikat. De kezdjük az elején.

Már hónapokkal ezelőtt lefoglaltuk a szálláshelyet a nyaralásunkra. Sokat gondolkoztunk azon, hogy mégis hova menjünk nyaralni, de végül úgy döntöttünk, hogy a belföldi nyaralást választjuk. Főképp azért esett a választásunk erre, mivel hamarosan szülők leszünk, így most minden megtakarítás számít. Különben is, itt is annyi féle lehetőség van a kikapcsolódásra, nem kell ehhez külföldre utazni. Nyílván más, amikor az ember világot akar látni. Vagy kitűz maga elé olyan célokat, hogy melyik országba, melyik városba szeretne ellátogatni élete során. Az ilyen eseményekhez mondjuk egy nyaralás kiváló alkalmat adhat. Azonban, ha az a célunk, hogy kikapcsolódjunk, akkor ezt bárhol megtehetjük. Az itthoni szálláshelyek is vannak olyan jók, mint a külföldiek. Nem hiába látogatnak el hozzánk is a turisták.

Úgy gondoltam, hogy a kellemest összekötöm a hasznossal. A hosszú vonat utakon amúgy sem szoktam tudni, hogy mit csináljak. Általában olvasni szoktam, de ehhez most nem volt kedvem. Már egy ideje terveztem, hogy megnézem, hogy milyen babakocsik vannak, és milyen árban. Mivel régebben ez nem volt fontos a számomra, így egyáltalán nem voltam képben azzal, hogy mostanában miket is gyártanak.

Szerencsére a vonaton kényelmesen elfértem, ráadásul egy olyan helyen ültünk, ahol még kis asztalka is volt előttünk, így arra nyugodtan rátehettem a laptopomat. Tök jó, hogy ezeken az újfajta vonatokon már wifi is van, így nyugodtan keresgélhettem.

Nem kellett sok idő, míg rátaláltam erre az oldalra, ahol kimondottan jó kinézetű testvér babakocsikat találtam. Számomra ez nyílván nagyon fontos, hiszen ikreim lesznek. Ezek sport babakocsinak számítanak, csak ugye kettő van belőlük. Több színben is megtalálhatóak, ami valljuk be, inkább a szülőnek fontos, mintsem a gyereknek. A szülők többsége úgy szokta kiválasztani a színt, hogy az úgymond a baba nemét tükrözze. Engem ez annyira nem érdekel, de lehet, hogy ez csak azért van így, mivel nekem egy kisfiam és egy kislányom is fog születni. Nekem a leginkább a pöttyös tetszett, úgyhogy végül azt is rendeltem meg, olyan aranyosnak találtam.

Örülök neki, hogy most már úgy gyártják ezeket a kocsikat, hogy a mózeskosár kivehető, és az autóba is be lehet tenni. Ez nagyon jól fog jönni, amikor még igazán picikék lesznek, és még nem fognak tudni ülni a drágák. Aztán később már nyílván a kocsiba is külön ülés fog nekik kelleni. Véleményem szerin sokáig használhatjuk majd ezt a babakocsit, hiszen az ülésmagasság is állítható. Ami még jár hozzá, az a babatáska és az esővédő. Sőt, az aljában elég nagyméretű bevásárló kosár is található. Sok kismamát láttam már én is a boltokban, hogy oda pakolják a megvásárolni kívánt termékeket, és majd onnan teszik fel a futószalagra. Eleinte csodálkoztam ezen, de most már teljes mértékben megértem, hogy miért csinálják így, hát sokkal, de sokkal egyszerűbb. Kinek lenne még arra is kapacitása, hogy plusz kosarat fogjon, vagy toljon? Érdekes, hogy az ilyesmibe az ember addig nem gondol bele, amíg nem kerül ő is ugyanilyen helyzetbe.

Szóval miután kiválasztottam a terméket és belehelyeztem a kosárba arra gondoltam, hogy mielőtt még megrendelném, felhívom az ügyfélszolgálatukat, hogy megkérdezzem, vajon mikorra várható a kocsi. Mivel most egy hétig távol leszünk, így nem tudnánk átvenni a terméket, viszont akkor megrendelhetném, mondjuk anyukámhoz. Jól tettem, hogy beszéltem velük, így meg tudtunk beszélni egy mindenki számára megfelelő időpontot.

Így, hogy keresgéltem az interneten a vonatút is sokkal hamarabb eltelt, mint máskor. Azt hiszem, hogy legközelebb is kitalálok magamnak valami elintéznivalót az utazások idejére.