Pár héttel ezelőtt súlyos problémába ütköztem, mivel a barátaim már tavasszal elkezdték szervezni a közös nyári programokat, amik között mindig szerepel egy pár napos közös nyaralás is. Eddig ez nem jelentett gondot, mivel amíg a szüleimmel éltem, az ő kisboltjukban mindig be tudtam segíteni egy kis plusz jövedelem fejében a gimnáziumi évek alatt.
Most viszont szeptemberben egyetemista lettem, és a szemeszter kezdetével el is költöztem a szülővárosomból Budapestre. Emiatt tehát az eddigi munkámat nem tudtam folytatni, így a plusz bevétel is elmaradt, és a szüleim támogatására támaszkodtam ezidáig, viszont a baráti társasággal a nyaraláshoz a szállás árát már nem szeretném rájuk terhelni, mivel mint tudjuk, a Balatonon igen borsos ára van egy kis kiruccanásnak, és minden szállás ára az egekben van. Egy nagyon aranyos kis vendégházat néztünk ki a haverokkal, ahol azt a néhány napot el szeretnénk tölteni, azonban az árát még valahonnan elő kellene kerítenem addig. Szerencsére még van rá pár hónapom, mivel majd csak a helyszínen kell fizetni.
Gyorsan belefogtam tehát, hogy keressek valami diákmunkát minél előbb. Nézelődni kezdtem az Interneten diákmunka ügyben, és hamar meg is találtam a topiwork.hu nevű oldalt, ami nagyon megfogott már elsőre is.
Az oldalra kattintva egy letisztult kezdőlap tárul elénk, ahol nagy betűkkel kiírva azt olvashatjuk, hogy Diákmunka – TopiWork Iskolaszövetkezet, illetve a nevük alatt megtaláljuk a mottójukat is.
Az oldal legfelső sávjában lévő címszavak segítségével könnyen megtalálhatunk mindent, amire az oldalon belül szükségünk lehet. Nekem például nagyon tetszik, hogy ha az egeret a “hallgatóknak” szó felé visszük, akkor felugrik egy menü, ahol nagyon hasznos dolgokat találunk, például van itt egy általános tájékoztató, megválaszolásra kerülnek a leggyakoribb feltett kérdések (például hogy hány évesnek kell lenned, hogy munkát vállalhass, hogyan jelentkezhetsz egy munkára, milyen adatokra van szükséged a regisztrációhoz, kell-e fizetni a tagságért, mi alapján választanak ki egy munkára, hogyan van számolva a fizetés, vagy hogy hogyan léphetsz ki a szövetkezetből), valamint a munkára jelentkezés menetével kapcsolatban is találunk útmutatót. Ha a diákmunka részre kattintunk, láthatjuk, hogy összesen jelenleg hány álláslehetőség elérhető az szövetkezetnél. Ha pedig egy adott munkára kattintunk, akkor általában olyan információk állnak rendelkezésünkre, hogy mi az, ami előnyt jelent a jelentkezésnél, milyen feladatokat kellene ellátnunk, ha az adott munkát választjuk, mik a jelentkezés feltételei, de megtaláljuk a munkavégzés helyét is, azt, hogy mennyi a munkaidő, illetve általában egy rövid leírást is találunk a munkaadóról, és a bérezésről is találhatunk információkat.
Az oldalra nagyon egyszerű belépni, vagy ha még nincs profilod, akkor regisztrálni. Mindkettőt a szintén legfelső sávban elhelyezkedő “belépés” gombbal tehetjük meg.
Az oldal legaljára tekerve is találunk pár hasznos infót, például Budapest kerületei szerint kattinthatunk rá a munkalehetőségekre, illetve hasznos linkeket is találunk itt. Ezen kívül nekem nagyon megtetszett, hogy blogbejegyzéseket is találunk az oldalon, amikben szintén fontos információkat találhatunk, illetve segíthetnek eldönteni, hogy milyen fajta munkát vállaljunk el. A keresési lehetőség alatt pedig megtaláljuk az aktuálisan népszerű kategóriákat is, ahol szám szerint is ki van írva, hogy melyik kategóriában hány munkalehetőség elérhető éppen.
Én személy szerint amiatt, hogy egyetemre járok, és kevés szabadidővel rendelkezem, az otthonról végezhető munkákat részesítem előnyben, és nagyon örülök, hogy ezen az oldalon ilyeneket is találhatok.
Ha tehát szeretnél egy megbízható és könnyen áttekinthető oldal segítségével diákmunkát szerezni, akkor azt ajánlom, mindenképpen keresd fel a topiwork.hu weboldalát!